Amit érdemes tudni a dalmatáról

Honnan is kezdjem? Hogy teljesen egyértelmű legyen milyen is ez a fajta, közel harmincöt év távlatából? Amit én mindig fontosnak tartok és el is szoktam mondani, ha valaki érdeklődik a fajta iránt.

Körülbelül ez a teljesen egyedi harlekin génmutáció, ami a dalmata színét, fehér alapon, fekete illetve barna színű pettyezetét adja, valahol a Földközi-tenger medencéjében jöhetett létre úgy 3000 évvel ezelőtt. Az egyiptomi fáraók sírjában találtak már a dalmata ősére utaló leleteket, az biztos, hogy a dalmata mindig is az arisztokrácia kutyája volt, egyrészt azért, mert csak a többi kutyától elszigetelve lehetett megőriznie ezt az egyedi megjelenésű színezetét. Másrészt a szegényebb körülmények között élő embereknek nem volt meg a lehetőségük, hogy a fajtát életben tartsák. Abban az esetben, ha a dalmata úgymond elpárzik és más fajtákkal párosodik, akkor az utódok teljesen elveszítik ezt az egyedi megjelenésű színezettséget, tehát ez a harlekin gén valószínű, hogy recesszív tulajdonsággal bír a többi ilyen jelleget meghatározó génekkel szemben. A dalmata okos kutya, könnyen tanul. Könnyen meg lehet neki tanítani mindazt, amit elvárunk tőle. Csekély testszag jellemző rá; ugyanis azokon a helyeken, ahol nincsenek pöttyei ott albínó a bőre, pigmentmentes. Ezekről a területekről nagyon kevés szaganyag távozik, így lesz a dalmatának jellegzetesen finom „szaga”.

A Dalmata lényege

A fajta lényege a dalmata általános megjelenési formájában és felhasználásában rejlik; mozgásra született kutya; ezt a tényt támasztja alá testfelépítése és testének arányos izmoltsága is. Kialakulása során mindig volt valamilyen feladata; hol munkát kellett végeznie az ember segítségére (őrző-védő, vadászat, stb.), hol dekorációként használta fel a XIX-XX. századi angol arisztokrácia fényűző életkörülménye szimbólumaként (kocsikísérő), de minden időkben a mozgásra alapuló munkavégzés volt a feladata. Vagy éppen Amerikában a „tűzoltó kutya” képében lett népszerű.

Ezért lenne nagyon fontos, hogy a jelen kor tenyésztői, a fajta rajongói ezt a tényt és tulajdonságát tekintsék a dalmata legfontosabb tenyésztési szempontjának! Tehát a jó mozgásképesség fenntartása érdekében azokat az egyedeket lenne kívánatos a tenyésztésben felhasználni, amelyek a tökéletes anatómiai testfelépítéssel rendelkeznek; ezzel megteremtve a mozgás alapvető feltételét.

Számomra a dalmata az életem részévé vált; ez a tény meghatározza mindennapjaimat. A hobbim egyben az életstílusom is.

Azon a lehetőségen és verzión kívül, hogy pórázon és majd később szabadon engedve sétáltatom őket; a kedvenc tevékenységem a kerékpárral történő kutyamozgatás. Igazán nagy mennyiségében és gyorsaságában ez a módja a mozgásvégzésnek jelenti a kutyáim igényének a kielégítését. S majd nem kevésbé az enyémet is.

Mindezek mellett fantasztikus optikai élményt nyújt számomra az igazán szép arányos testfelépítésű dalmata szabad természetben történő mozgásának látványa. Talán ez a tény jelenti azt, hogy most már közel harminc éve vagyok nagy rajongója a dalmata kutya fajtának és összes tenyésztési aktivitásom is ennek a célnak az elérése érdekében, összpontosul.

A mozgáson kívül a másik legfontosabb és a dalmatafajtára, annyira specifikusan jellemző tulajdonság az egyedi színe, pigmentációja, pettyezettsége. A pettyek elhelyezkedése és mennyisége egy adott kutyán szinte szabályozhatatlan, nem tenyészthető a dalmata a pettyek mennyiségére és azok elhelyezkedésére vonatkozólag. Tehát a tenyésztésnél és bírálatoknál nem szabad semmilyen szempontból sem kizárni, vagy esetleg gyengébb jelzővel illetni a sűrűbb, vagy esetleg ritkább pettyezettségű kutyákat. Hiszen ez teljesen random öröklődik. Kívánatos szempont lehet azonban a pettyezettség egyenletes eloszlása (egyenletesen sűrű, vagy az egyenletesen ritkább pettyezettség), viszont törekedni kell a közel hasonló méretű pettyekre egy adott kutyán belül. A pettyezettségről és pigmentációról leírt szempontok egyaránt vonatkoznak úgy a fekete, mint a barna színű pettyes változatra is. Azok a kutyák, amelyeknek pettyezettsége nem egyenletes eloszlású; optikai szempontból nem mutatnak arányos testfelépítést, mert azokat a részeiket, ahol erősebb, sötétebb a pigmentáció kisebbnek látjuk, viszont a fehérebb (pettymentes) testrészek nagyobbnak tűnnek, tehát ezért fontos a pettyezettség egyenletes eloszlása.

A mai modern dalmata megjelenését az 1800-as évek angol tenyésztőinek, illetve az akkori arisztokrácia kedvtelésének, hóbortjának köszönhetjük. Hiszen az ő luxus életvitelüket meghatározó úgynevezett kocsikísérői voltak a dalmaták. Azzal próbálták magukat felüllicitálni másokkal szemben, hogy kinek volt több pöttyös kutyája egy-egy látogatás során a hintóik körül. Nem ritka esetben akár 15-20, vagy még ennél is több pöttyös kutya vette körül a hintót menet közben. A cél a figyelemfelkeltés a nem mindennapi látványt nyújtó pöttyösökkel körülvett hintó, valamint a hintó védelme is volt. A dalmaták többsége abban az időkben nagyon jó őrző védő tulajdonsággal rendelkezett, míg manapság nekem a négy kutyám közül ez már csak az egyikről mondható el.

Ez egy óriási szelekciót eredményezett a fajta alakulásában, ami az esetek többségében 30-40 kilométeres távok megtételét, vagy sok esetben többet is le kellett futniuk megállás nélkül egyhuzamban ezeknek az állatoknak. Amelyik kutya ezt nem bírta, az szó szerint kiesett a sorból és a génjét már nem tudta továbbadni utódjainak. A kutyák magassága szempontjából fontos volt, hogy a hintó keréktengelye alatt elférjen futás közben és a farka se kunkorodjon sokkal magasabbra a hát felső vonalától futás közben, így szelektálódottak ki a hát közepe felé kunkorodó farkú egyedek, mert ezek a tulajdonságok; a nem megfelelő magasság és faroktartás egyszerűen balesetveszélyes volt a futás közben. Viszont akik ezt a távot ilyen feltételek és környezeti, domborzati (le-fel történő futás) viszonyok mellett meg tudták tenni, azok mind nagyon erős csontozatú és jó izomzattal ellátott állatok voltak.

Innen eredeztethető a mai dalmata hobbija az evés! A dalmata nem válogatós fajta, amit úgy gondol, hogy tartalmaz valami tápanyagot, azt azonnal meg is eszi. Mi történt mikor az egyik kastélyból eljutottak a másik kastélyba? Beterelték őket az istállókba a lovak és egyéb más háziállatok mellé és amit ott találtak (egér, patkány, lóürülék, takarmány, stb.) mindent meg is ettek, hogy azt az iszonyatos energiaszükségletet fedezni tudják, ami egy-egy ilyen nagy táv megtételéhez szükséges. Mondanom sem kell, hogy abban az időben nem voltak még tápok, nemhogy prémium tápok, hogy szinte az ember választani sem tud, mert annyiféle van. Azok a dalmaták maradtak a tenyésztésben, amelyek bírták az efféle igénybevételt. Ennek köszönhető a dalmata óriási mozgásigénye, szívóssága, ami a dalmata lételeme is egyben. Jellemzően nem beteges fajta, a kötelező oltásokon kívül, vagy esetleges mechanikai sérülésen kívül nem nagyon jellemző, hogy állatorvoshoz kelljen fordulni velük. Tehát bátran ki lehet jelenteni, hogy a dalmata nem egy beteges fajta.

Mit szeret a dalmata?

Futni, azt mindenképp, bármennyit bármeddig, fáradhatatlan. Enni; azt mindenképp; bármit, bármikor, azt is mondhatnánk, hogy a dalmata hobbija az evés. Szeret a gazdája mellett lenni, sokszor testi kontaktust is igényel, odajön és simogatást kér, vagy éppen ezt viszonozva képes letisztítani nyaldosni. Ezt egymással is megteszik az én szukáim. Azokat a testrészeiket, amelyeket nem érik el saját maguknak, azokat egymásnak tisztogatják le. Szeretik egymás fejét, szemét, száját, fülét áttisztítani. A dalmata rendkívül tiszta kutya. Mivel csak fedőszőrzete van, ezért a kosz, a sár, vagy bármilyen más szennyeződés könnyen és gyorsan lepereg róla. Könnyen tisztítható és tisztántartható, sok gondozást a szőrzete nem igényel. Folyamatosan vedlik, folyamatosan hullik a szőre. Hiába keféli ki az ember, akkor is jön ki belőle. Bizonyos időszakokban, a tavaszi szezonban valamivel erősebben hullik a szőre. Bár az én kutyáim folyamatosan bent laknak velünk a házban, ennek ellenére megszoktuk az állandó szőrhullást, és hogy rendszeresen fel kell takarítani a szőrüket, nem jelent problémát. Kedvességükkel, ragaszkodásukkal, valamint mérhetetlen szeretetükkel feledtetnek mindent. Említettem, hogy aljszőrzetük nincsen, ezért télen fáznak, nyáron meg túl melegük van a nagy kánikulában. Előszeretettel tartózkodnak bent a légkondicionált nappaliban. Azt már említettem, hogy nagyon falánk kutya, mindent megeszik, amit csak talál. Bármennyi mennyiségű ételt képes elfogyasztani, amit elé teszünk, ezért aztán ha túletetés következtében a dalmata könnyen elhízik. Meg kell találni a felnőtt kutya táplálása és a mozgatása közötti egyensúlyt. Napjainkban az etetés az egyik legkényesebb része a kutyatartásnak; ugyanis a különböző kutyatápok között óriási különbségek lehetnek. A glutént tartalmazó tápok allergiát okozhatnak, ami fokozott szőrhullásban mutatkozik meg. De allergiás tüneteket más is okozhat, például a csirkehúst tartalmazó tápok, stb. Nekünk a hipoallergén tápok váltak be, alapvetően bárányos és rizses alapúak. A hipoallergén tápok allergénkeltő képessége olyan alacsony, hogy használatakor nem vált ki semmilyen allergiás reakciót, érzékenységet. Rendszeresen kapnak gyümölcsöt, imádják az almát, cseresznyét, narancsot, amit éppen én is fogyasztok. Sorban leülnek mellém és várják a falatokat. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy ez a vélemény mind saját tapasztalatomra épül, nyilván máshol másoknak lehet más véleménye.

A napi rendszerességű futást igénylik, én kerékpárral kísérem őket, vagy erőltetett menetben gyalog, megszokott távunk van, ami olyan 9 kilométert jelent a házunktól a fordulópontig GPS-el mérve. A lakott területen kétutcányit a kerékpár bal oldala mellett haladva futnak, miközben én a kerékpáron ülve a jobb kezemmel fogom a kormányt, balkezemmel pedig a négy kutyát pórázon tartom. Én kerékpárral teszek meg 10 kilométert, ők körülöttem szabadon futkároznak kedvükre, ami azt jelenti, hogy ők a többszörösét teszik meg ennek a távolságnak. Szeretnek szaglászni, nyomokat szimatolni, a négy kutyából kettő igazi pocokvadász. Kiszagolják a pockok fészkeit és azt módszeresen kikaparják, a fogukkal kitépik a fűcsomókat és amelyik pockot sikerül elkapniuk, azt jóízűen meg is eszik. Van olyan dalmatám, amelyik imád apportírozni, végtelen mennyiségű eldobott fadarabot képes visszahozni. Szeretnek a lakóhelyünk közvetlen közelében megtalálható tavakban fürdeni, nem jelent gondot a vízben történő játék, követnek mindenhova. Falkakutya mivoltuk azt jelenti, hogy egymással együtt érzik jól magukat, a gazdája mellett érzi biztonságban magát a dalmata.

Az egyedül tartott dalmata, aki az egész napját kénytelen egyedül eltölteni, az csodákra képes, hogy szórakoztassa magát. Gazdája nem kis meglepetésére, mire hazaér sok kárt tud okozni akár a kertben, akár a lakásban, ezért nem győzöm hangsúlyozni, hogy mennyire fontos a kutyát napi szinten „lefárasztani”. Amennyiben ezt megtesszük vele, úgy akkor abban az esetben csak alszik amig a gazdája újra haza nem tér.

Kinek is való igazából ez a fajta?

Az elmondottak alapján olyan embernek ajánlom a dalmatát, aki:

• Szeret sétálni
• Kerékpározni
• Megfelelően sportos életmódot folytatni
• Aki a napi rutinjából el tud venni egy- másfél órát, hogy a kutyájával foglalkozzon
• Aki képes megfontoltan következetesnek lenni, mert egy kölyök dalmata nagyon aranyos és hajlandóak vagyunk neki mindent elnézni, amíg pár hónapos, de aztán az idő gyorsan telik, és hamar felnő a kiskutya és akkor értetlenül képes nézni a gazdájára, hogy most miért nem lehet azt csinálni, mint amikor idekerültem?
• Következetesen nevelni
• Aki bent a lakásban tudja tartani maga mellett. Azok a dalmaták, akiket kizárnak a lakásból és kennelekben tartják, nem érzik jól magukat, idegessé és nyugtalanná válnak.
• Már elmúlt 8 éves. Ez lehet, hogy furcsának tűnik így leírva, de pár éves kisgyerekek mellé nem való, mert egy energikus sportkutya
• Sportkutyára vágyik
• Sok szeretetet szeretne kapni kutyájától
• Kutyaiskolába szeretné vinni a kutyáját
• Esetleg egy állandó kisérőre vágyik, az a dalmatában egy igazi társra találhat.