A tenyésztésről
Tudomány vagy művészet? (Vagy mindkettő?)
A mai kutyatenyésztőknek rengeteg dolgot meg kell fontolniuk, hiszen a tudomány nagy sebességgel halad előre a genetika és az öröklött tulajdonságok vizsgálata területén.
Most a kutyáimmal kapcsolatban állást kell foglalnom, mert már őket is lehet genetikai szempontból vizsgálni, és abban is biztos vagyok, hogy még sok hasonló vizsgálatot fognak kifejleszteni.
Mindannyiunknak meg kell találnunk az egyensúlyt a tudományos ismeret és az érzelmek között, és úgy tűnik, hogy ez két fő csoportra osztja a tenyésztőket: azokra, akik hibátlan almokat akarnak, és azokra, akik ragaszkodnak a természetes módszerhez és elfogadnak hibákat bizonyos almokban. Az, hogy minden kutya hibátlan legyen, számomra lehetetlen feladatnak tűnik. Kiváltképp, mert a tudomány egyre újabb és újabb vizsgálatokat tesz lehetővé. Ilyenek lehetnek a diszplázia szűrés, a könyökízület szűrés, a hallásvizsgálat, vagy esetleg a lemon gén stb.
Abban egyetérthetünk, hogy nehéz jó kant találni. A szukánknak is megvannak a hibái, vagy jellemző tulajdonságai, amin szeretnénk javítani, és olyan partnert szeretnénk, akiben ezek a hibák nincsenek meg. Ilyen hibák lehetnek például a nem megfelelő állású farok, az egyenetlen hát, a túl hosszú (vagy éppen rövid) lábak stb. Itt van például az egyik legfontosabb látható tulajdonsága a dalmatának, a pettyezettsége. Tehát ha a szukánknak túl sok a pettye, akkor nem baj, ha olyan kant választunk hozzá, amelyik kevésbé pettyes. Van esély arra, hogy két nagyon pettyes kutyának kevésbé pettyes kölykei szülessenek, de igazából ebben az esetben számíthatunk arra, hogy a kölykök is erős pigmentációval fognak megszületni, azaz sűrű pettyesek lesznek. Több hónapos kutatás után az ember talál egy megfelelő jelöltet, és elkezdi megvizsgálni.
Nagyon tapintatosnak kell lenni, amikor a tulajdonost faggatjuk, különben megbántódik.
Aztán ott vannak az egészségügyi kérdések.
A csípőnek megfelelőnek és szűrtnek kell lennie. Magyarországon az elmúlt 25 évben csak pár tenyésztő szűrette a tenyészkutyáit, ennek ellenére én az elmúlt 30 évben nem sok diszpláziás dalmata kutyáról hallottam.
Magyarországon, az én tudomásom szerint egyre több az a tenyésztő, aki ezekre a tulajdonságokra szűrést végez a tenyészállataikon, de sajnos előfordulnak olyanok is, akik ezekre a költséges dolgokra nem áldoznak. Még nem olvastam olyan tenyésztői szabályzatot, ahol erre kötelezték volna a tenyésztőket, ezt minden magát tenyésztőnek tartó dalmatás megteszi. Azt el tudom mondani, hogy az általam tenyésztésbe vett szuka és kan állatok mindegyike rendelkezik ezekkel a szűrésekkel, tehát az általam tenyésztésben lévő szukák diszplázia, könyökizület és hallásra szűrtek. Persze ez nem jelenti azt, hogy nem születhetnek siket vagy egyoldali hallású kölykök. Aztán sok országban megkövetelik, hogy a kutyának 100%-os legyen a hallása, annak ellenére, hogy semmit nem tudnak arról, hogy hogyan öröklődik a siketség. Jelenleg a kutyakölykök csupán elenyésző százaléka siket. Érdekes módon előfordul olyan is, hogy mindkét szülő (hallásvizsgálattal rendelkezik) kétoldali 100 %-os hallással produkál olyan utódot, akinek a hallása egyoldali (-/+), vagy kétoldali siketségben szenved (-/-). Az egyoldali hallású kutyán nem lehet észre venni, hogy csak az egyik oldalára hall, és teljesértékű életet tud élni, míg egy siket kutyával azért nem olyan egyszerű.
Egy egyszerű vérminta beküldésével megtudhatjuk, hogy kutyánk hordoz-e olyan géneket, amelyek nem kívánatos színhez vezethetnek. Egy másik esetben pedig törpeséget örökíthet egy bizonyos gén.
A fent említett hibák mellett, nem feledkezhetünk meg az olyan kérdésekről sem, mint például az ollós harapás, a teljes (foghiány mentes) fogazat, a szép pöttyök vagy a jó kinézet.
Azt hiszem, minél több követelményt támasztunk a kutyákkal szemben, annál kevesebb lesz alkalmas a tenyésztésre, és olyan korlátozott génállományhoz vezet, hogy újabb problémával kell majd szembenéznünk, amik ma esetleg még ismeretlenek a dalmaták között.
A nagy kiterjedésű foltról még nem is ejtettünk egy szót sem. Platninak is szoktuk nevezni, ez a színhiba is gyakran előfordul a különböző almokban. Ezek a kutyák is teljesértékű életet képesek élni, csak a standard és a tenyésztési szabályzat mondja, hogy az ilyen tulajdonsággal rendelkező egyedeket ki kell vonni a tenyésztésből. Láttam már olyan almot (azt hiszem Németországban születhetett), ahol az anyakutya platni folttal rendelkezett és az utódai közül egyik sem. Viszont olyan is előfordult már nagyon sok esetben, hogy a szülőkön egyiken sem volt látható ilyen folt; aztán a született kiskutyák között pedig előfordult. Nagyon érdekelne, hogy ez a folt miként öröklődik, genetikailag mi zajlik le.
Minden egy-egy új párosítás, egy új kísérletet jelent, hiszen semmiben sem lehetünk előre biztosak, csak reménykedhetünk, hogy a természet és a genetika olyat hoz létre, ami nekünk, humán szemmel nézve tetszetős. Ez kb. olyan, mint az ötös lottó. Még annak ellenére is lehetnek meglepetéseink, ha egy kicsit a szorosabb vonaltenyésztés felé tendálunk.
Vigasztalásként hozzá tehetném: ”A kutyatenyésztésben, miben lehetünk 100%-ig biztosak?” Semmiben!!! Semmiben nem lehetünk előre biztosak. Nem túl sok ismeretem van más fajták tenyésztésével kapcsolatban, de szerintem a dalmata benne van az első 10 legnehezebben tenyészthető kutyafajta között. Ha már csak ezt a különleges színezettségét vesszük alapul, ezzel a génnel kapcsolatos siketséget, vagy a kék szemszín öröklődésének a lehetőségét...
Itthon hazánkban és Európában ismereteim szerint az elmúlt 20 évben igen kis génállománnyal dolgozunk; egészen biztos vagyok abban és erre vonatkozóan még nem történtek szűrések, hogy csaknem minden dalmata ugyanazoktól a kutyáktól származik, és így ezek szerint a jelenlegi kutyáink mára ugyanazokat a géneket hordozzák. Felsorolok néhány ikonikus tenyészkan nevet (Spotnik’s Special Selection, Perdita’s Inside Information, Perdita’s Right On Time, Jilloc’s Man In The Mirror, Knight of Gold at Theakston, Beaumore Night Owl of Olbero, Bell-A-Mir's Elegant Envoy, vagy ha messzebbre akarok menni az időben az angol Olbero kennel kutyái) és biztos vagyok benne, hogy mindenki megtalálja őket a tenyészkutyája pedigréjében valahol több generáción át visszanézve. Tehát ez azt jelenti, hogy szinte minden dalmata közel azonos gént örökít, ezért nehéz kiszűrni bizonyos tulajdonságokat örökítő géneket.
Tisztelem azokat, akik érdekesnek találják a tenyésztés elméleti problémáinak tanulmányozását, de kérem, tartsák meg maguknak, amíg nem rendelkeznek több bizonyítékkal. Ahogyan ma állnak a dolgok, több kár keletkezik belőle, mint haszon, mivel sokan nem rendelkeznek a szükséges elméleti ismeretekkel.
Az a tény esetleg és vagy talán egy kicsit segíthet a tenyészállatok megválasztásában, hogy mára ismételten nagyobb népszerűségnek örvend a dalmata fajta, ezért így nagyobb lehetőségünk van a tenyészpárok megválasztásánál. Így nagyobb a remény, hogy a hasonló fenotípusú egyedek párosításából megszülető utódok hasonlíthatnak majd a szüleikre. Rengeteg időt töltöttem a különböző nyertes, vagy általam is szépnek tartott dalmaták pedigréjének a tanulmányozásával, hogy valamilyen genetikai szabályszerűséget véljek és tudjak felfedezni, bevallom e téren nem sok eredményre jutottam. Azt viszont megállapítottam, hogy a gyakori mai felépítésbeli hibák már akár 100 évvel ezelőtt is jelen voltak az akkori állományban. Ez azt jelenti, hogy az ilyen tulajdonságokat manapság kiszűrni a jelenlegi állományból szinte lehetetlen, mert genetikailag ezt tartalmazzák.
Hosszú ideje terveztem, hogy ez a weboldal megjelenjen végre a világhálón, de azt szerettem volna, hogy elmondhassam a gondolataimat is. Sok weboldal rengeteg képet közöl többnyire a különböző kiállításokon elért kutyák eredményeivel. Igazán tenyésztőktől, akik teljes erőből foglalkoznak ezzel a fajtával szinte nagyon kevés oldalon találhatsz bármilyen leírást a megszerzett tapasztalatokból. Az volna a célom, hogy minél többen legyenek, akik érdekesnek találják az írásaimat. Arról már álmodni sem merek, hogy esetleg valakivel párbeszéd is kialakuljon. Pedig milyen jó is volna, ha a tapasztalatainkat ki tudnánk cserélni, esetleg átbeszélni a tenyésztéssel kapcsolatos dolgainkat, meglátásainkat. Manapság sajnálatos módon jellemző hazánkra a megosztottság, így a kutyás életben is. Két egyesületben lehet tagságot regisztrálni ahhoz, hogy kiállításokon és a tenyésztésben részt vehess, azaz az FCI által elismert származási lapot (törzskönyvet) kapjanak az általunk tenyésztett utódok.
Az elmúlt harminc évben többé kevésbé rendszeresen 2-3 évente voltak almok, majd 2010 után közel 8 év kihagyása után újrakezdtem a tenyésztést az akkor már 8-dik életévét betöltött Falcatus Gollivog nevű kutyámmal. A tenyésztést új tenyész szukákra alapozva, Golli lánya, Falcatus Jungle Gym igazán nagyszerű alommal („M”) ajándékozott meg a 2022-es évben.
Szóval mi történt abban a csaknem 5 évben, ami azóta telt el, hogy újrakezdtem a dalmatázást? Nos, az éltemben elég sok. Új egzisztenciát kellett felépítenem, új helyen, új életet kezdve megteremtettem annak a feltételét, hogy az életem hátralévő részében a hobbimnak élhessek. A kennelembe került Nessy Dalmaword nevű szukám, akinek jelenleg a harmadik almát várjuk éppen. Az első almánál több mint 5 tenyésztő jelezte előre, hogy szeretne kölyköt ettől a Franciaországból importált szukától. Így utólag szeretném elmondani, hogy egy tenyésztő már akkor sikeresnek értékelhet egy-egy almot, amikor 1-2 ígéretes kölyök születik meg. Őszintén bevallom, hogy nem gondoltam, hogy ennyi igényt ki fogok tudni elégíteni. Tenyésztőnek eladni kölyköt mindig nehéz feladat, mert nagyok az elvárások a kölykökkel szemben. Az elkövetkező években dől majd el, hogy mennyire válnak be az általam tenyésztett kutyák. Falcatus Kiss Me In The House szintén nagy reménysége volt Bess első almának (tenyésztőhöz került) és akitől visszahoztam egy kis szuka kölyköt (Charkasian Excelsiora), mert nagyon tetszetős volt kölyöknek. Falcatus Kensington Girl is tenyésztőhöz került, aki nagy gonddal és lelkesedéssel nevezte különböző kiállításokra, és sikeres kiállítási éveket tudhat maga mögött, többek között a budapesti Európa kiállításon BOS címet szerzett. A fivérük Falcatus King In The House már két ízben teljesített sikeresen itthon, két alom született utána. Első almából meghagytam saját kennelemben Falcatus Milady szuka és Falcatus Metropolis nevű kan kölyköt. Nagy érdeklődéssel várom az ukrán tenyésztőnél Falcatus Kentwood Girl második almából felnövő kölykeit. Volt egy pár új almom, és néhány kiskutyám, amiket érdekesnek találtam, és megtartottam őket, vagy eladtam más tenyésztőknek. Ilyen például Falcatus New Winner névre hallgató szép szuka; remélem kennelalapítója lesz jelenlegi tulajdonosának, nagy örömömre szolgál, hogy jó gondját viseli ő is. A többi kölyöknek nagyon jó helye van azoknál a családoknál, ahová kerültek, nagyon szeretik őket, no, nem mintha az ígéretesebbeket kevésbé szeretnék.
Az ember azt gondolná, hogy egy olyan tenyésztőnek, akinek már több mint tizenhárom alma volt, egy-egy alomban több ígéretes kölyöknek kellene lennie egy-kettőnél, de nem így van. Ahogy már korábban írtam, én örülök, ha egy-egy alomban egy-két érdekes kölyköt találok, és nem is akarok többet. Az elvárás egyre nagyobb az ígéretes kutyák felől érdeklődők részéről, ami egy kicsit alátámasztja a tenyésztői munkámat, de egyben nagy felelősséggel is jár. Nem szabad, hogy kiábrándítsam őket. Ilyenkor elkövetem azt a hibát, hogy a legszebbeket eladom más tenyésztőknek, ahelyett, hogy megtartanám magamnak. Amik meg megmaradtak, nem lettek minden esetben olyanok, hogy lehetne velük folytatni a tenyésztést akár itt Magyarországon, akár külföldön. Azért néha sikerül megtartani magamnak is, csak, hogy egy pár ígéretes kutyát említsek. Falcatus Milady, Falcatus Metropolis - remélem sok csodálatos kölyke fog születni az elkövetkező évek során. Akár más hazai tenyésztőknél, akár itt az én házamban. A jövőben szeretném kialakítani a társtenyésztői kapcsolatot, kedves megbízható emberek bevonásával, így került kihelyezésre Falcatus Kimberry nevű szukánk, mert nem tudott beépülni a már kennelünkben kialakult hierarchikus struktúrába, nem érezte jól magát az anyja domináns árnyékában.
Nem lehet elvárni egy tapasztalatlan tenyésztőtől, hogy meglássa a minőséget egy néhány hetes kölyökben, így irányítgatom őket. Ha tévedek, akkor az „újonc” azt gondolja, hogy nagyon ígéretes kutyát kapott tőlem, és arra a szukára alapozza tenyésztési programját.
Nagyon meg lennék lepve, ha az eredmény megérné a fáradozást. Ha az ember tapasztalt tenyésztőnek tartja magát, akkor vállalnia kell a felelősséget is, ami ezzel jár. Van egy szabály, hogy csak olyan kutyát adok el új tenyésztőknek, amiket magam is megtartásra érdemesnek gondolnék. Ha a tenyésztő mégis ragaszkodik néhány kutya megvásárlásához, az már az ő felelőssége, és ezt el is mondom neki.
Jelenlegi almomból 3 kölyöknek „kell” megfelelnie, különösen nagy a várakozás tenyésztői igény kielégítésére.
Az elmúlt évek során legalább 4 kölyköt tartottam meg, és ha megnézik a szukáimat, látni fogják, hogy nem mindegyiket használtam tovább tenyésztésre. Ha egy kölyök nem rendelkezik azokkal a tulajdonságokkal, amelyeket a tenyésztési programomban meghatároztam, akkor keresek neki egy helyet, ahol nagyon fogják szeretni, mint családi kedvencet.
Volt olyan szukám is, akit külföldről hoztam, de sajnos olyan örökletes betegséget hordozott, ami miatt ki kellett, hogy zárjam a tenyésztésből és mivel az én lehetőségeim is korlátozottak (gondolok ebben az esetben a helyre, ahol tartom a dalmatáimat) úgy döntöttem, hogy 4 év után mégis megválok tőle.
Erről szól a tenyésztés, ez persze sok csalódással, frusztrációval és költséggel jár, de ugyanakkor örömmel is, amikor a kutya olyan, amilyennek reméltem.
Csaknem minden weboldalon a tenyésztők azt írják a képek alá, hogy csípő A/A, hallás +/+ és komplett fogazat. Engem sokkal jobban érdekel maga a kép. Hogy olyan dalmatát mutat-e, amelyik megfelel a szabályoknak és az én elvárásaimnak. Ugyanakkor annak is jobban örülnék, ha a képaláírás inkább a kutya egészségéről és vérmérsékletéről mondana valamit. Mondjuk valami ilyesmit:
„Ennek a kutyának nagyon édes a természete, és szereti más kutyák és az emberek társaságát. Soha nem volt semmilyen bőrbetegsége, vagy más egészségügyi problémája. Az első két alomban a kölykök nagyon szépen fejlődtek.” Ez érdekes információ lenne a számomra, de csak akkor, ha a mellékelt képen egy jó típusú dalmata lenne látható. Olyan jó típusú, amilyet én szeretek, nekem tetszik. Gyakran látok olyan dalmatákat, amelyeknek rengeteg címe van, de én például, nem tenyésztenék velük, mert számomra nem a megfelelő típusúak. Némelyikük nem is úgy néz ki, mint egy dalmata, hanem inkább, mint egy agár. Vékony csontozatú, megfelelő izomzat nélkül nem megfelelő testarányokkal rendelkezik, vagy éppen görbe a háta. Mások annyira egyenesek elől, vagy annyira szögletes a tomporuk, hogy inkább az uszkárra emlékeztetnek. Ha lerajzoljuk a kutya körvonalait a foltok nélkül, igazán nehéz megállapítani, hogy egy dalmatát ábrázol. Szóval mit ér, ha egy kutyának megvan az összes foga és 100%-os a hallása, vagy éppen van egy csomó címe?
A kutyatenyésztés nem tudomány, hanem művészet, ahol az embernek vállalnia kell bizonyos kalkulált kockázatot, ha előre akar haladni. Azonban különbséget kell tenni azon kockázatok között, amelyek a tenyésztők számára okoznak nehézséget, és azok között, amelyek az új tulajdonosnak. A legfontosabb kockázatnak a vérmérsékletnek és az egészégi állapotnak kellene lennie, mielőtt egy kutya kikerül a házból.
Kiállítás, kontra tenyésztés
Gyakran kérdezik tőlem, miért nem viszem kutyáimat gyakrabban kiállításokra.
Ha biztos lennék abban, hogy a kiállítások javítanák tenyészkutyáim minőségét, természetesen csatlakoznék. Azonban úgy látom, hogy nem így áll a helyzet. Néha úgy érzem, hogy a kiállításokon elért eredményeknek túlságos fontosságot tulajdonítunk, amikor szukáinknak partnert választunk.
A kiállítás például nem a legjobb alkalom arra, hogy megítéljük egy kutya vérmérsékletét. A félénk és agresszív kutyákat könnyű felismerni, pedig sokszor csak a megfelelő kiképzés hiánya miatt olyan ügyetlenek. De mit tudunk meg azokról, akik jól viselkednek?
Most itt elköszönök, egyelőre a tenyésztéssel kapcsolatos gondolataimat megpróbálom újabb sorokba rendezni és amint összeállnak; megosztom veletek.
Lehet, említettem már, most abban az izgalmas időszakban vagyok, amikor már csak szinte egy hét maradt hátra, hogy a várva várt következő „O” almunk megszülessen. Bess harmadik almát várom svédországi fedeztetésből.
2024. április